Híd

Hogy tükörként törnek csillogó szilánkokba szavaid

S magamat látom minden egyes törmelékben

Hogyan mondjam amit érzel

Hogyan érezd amit mondok

Amikor az idő síkjai vákuumba nyomják szavaim

Húsomba harapsz mégis eltéveszted

És szaggatod szép szinapszisaimat

Hogy látom ahogyan minden reggel ú búcsút

Intessz a nélkülem születő holnapnak

Elég ahogyan égek el tekintetedben

Elenyészek, de előtte még

Megforgatsz

Kifacsarsz

Levegőtlenül vonaglok

Elutasított kéréseimben

Mégsem hagyom veszni

Ezt az ismerős ismeretlent

Azt hiszed ennyi –

Mikor csak most nyitottam ki a szemem.

2017, június